Idén is ott lesznek minden sérülésnél a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat önkéntesei (A kép forrása: voroskereszt.hu)
19 balatoni strandon vigyáz a fürdőzőkre a Vöröskereszt több mint 300 fiatal elsősegélynyújtója. Az önkéntesek júliustól augusztus végéig segítenek a bajba jutott nyaralókon.
Üvegszilánkba lépett egy fiatal lány és elcsúszott, így eltörött a felkarcsontja. Ahogy elhajította a fájdalom miatt a telefonját, fejbe dobta barátját, akinek eleredt az orra vére – ezzel a szimulált esettel mutatták be a magyar Vöröskereszt ifjú önkéntesei, hogy különböző sérülések esetében mi a teendőjük, számol be róla a sonline.hu.
A Vöröskereszt ifjúsági tagozatának mintegy 300 fiatalja teljesít szolgálatot 12 Balaton-parti település 19 strandján augusztus 23-ig, 10 és 18 óra között. Találkozhatunk velük többek között Balatonmárián, Balatonfenyvesen, Balatonbogláron és Balatonlellén is. A további helyszínek IDE kattintva elérhetők.
A fürdőzők őrangyalai elsősegélynyújtó, valamint – a koronavírus-járványra való tekintettel – egyéni védőfelszereléssel dolgoznak. Tavaly elsősorban kagyló okozta vágás, rovarcsípés és sportsérülés miatt kellett ellátniuk a fürdőzőket. A szolgálat 2007 óta működik: azóta 40 ezer esetszámot és 7 életmentést regisztráltak a fiatal vöröskeresztes önkéntesek. Két éve már nemcsak sérüléseket látnak el, hanem újraélesztési, alapvető ellátási és baleset-megelőzési bemutatókat is tartanak, hogy valóban felhőtlen legyen a nyár.
A Balatonnál rendőrök is vigyáznak a strandolókra: a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztálya a nyári szezon alatt az összes balatoni strandra kitelepül, írja a portál. Tapasztalataik szerint még mindig sokan hagyják őrizetlenül értékeiket a parton vagy a parkoló autójukban – sok esetben, a figyelmeztetések ellenére még az ablakok is lehúzva maradnak.
(Forrás: sonline / voroskereszt.hu)
Ma van a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja.
A fejlesztés nem csupán az egyesület, hanem az egész település számára jelentős mérföldkő.
Nagykanizsán is sokan ismerték, hiszen pályafutása elején a Jézus Szíve Plébánián szolgált.
2025. július 1-jéig nem emelhetnek árat a nagy telekommunikációs szolgáltatók
Kézműves fagyi, balatoni hangulat, de mélyebbre kell nyúlni a pénztárcában.
Az intézkedés célja, hogy a legidősebb korosztály számára még könnyebben és gyorsabban elérhetővé váljon a Gondosóra által nyújtott támogatás.
Szerkezetkész az első magyar űripari gyártóközpont – írja a Magyar Építők.
A testület egyebek mellett a Magyar Építészetről szóló törvényről és annak az építésigazgatásra gyakorolt hatásairól kapott tájékoztatást.
Jelentős kormányzati bejelentések a kormányinfón.
Előremutató megoldásoknak kívántak teret adni.
A megkérdezettek 46 százaléka a kormányfőt tartja a legalkalmasabbnak a miniszterelnöki posztra.
Már minden balatoni szálláshelyre kötelező a minősítés és ez mindenkinek előnyös.