(A kép forrása: Pixabay)
A fiatalok számára fontos a haza, túlnyomó többségük otthon érzi magát és szereti Magyarországot egy felmérés szerint - tudatta a Nemzeti Örökség Intézete közleményben az MTI-vel egy tavaly nyáron készített felmérést ismertetve.
A nemzeti ünnepek kapcsán megkérdezett fiatalok több mint fele válaszolta, hogy érdeklik a március 15-ei megemlékezések, többségük részt vett és részt vesz iskolán kívül szervezett megemlékezésen is. A felmérés szerint a nemzeti jelképekhez való kötődés tekintetében a zászló és a nemzeti himnusz áll az első helyen, ezeket a fiatalok legalább kétharmada tartja fontosnak.
Március 15-én a többségük visel kokárdát,
ami leginkább a középiskolásokra, a kistelepülésen élőkre, a felsőfokú végzettségűekre és a megyeszékhelyeken élőkre jellemző. Ugyanakkor kiderült az is, hogy a megkérdezett 16-29 évesek érdeklődnek a történelem és azon belül a nemzeti ünnepek iránt, amelyek közül az augusztus 20. és a március 15. kapcsán szervezett megemlékezések a legnépszerűbbek.
(Fotó: archív, MTI/Czeglédi Zsolt)
A közlemény szerint Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója a felmérés kapcsán kiemelte: az intézet tavaly azért indította el a Nemzeti Emlékezetpedagógiai Programját, mert fontos, hogy segítse a fiatalokat abban, hogy érdeklődésük és kíváncsiságuk megmaradjon a magyar történelem iránt, hiszen a magyar történelem megismerése és megértése eredményezheti az erős nemzeti identitás kialakulását.
A közlemény szerint Székely Levente, az Ifjúságkutató Intézet vezetője a felmérés kapcsán megjegyezte, hogy az utóbbi évtizedben a magyar identitás erősödését tapasztalták a fiatalok körében. „A magyarországi fiatalok büszkék a magyarságukra és a magyar hősökre. Leginkább a tudósainkra, akikre 62 százalékuk, a sportolóinkra, akikre 58 százalék, míg a magyar írókra és költőkre minden második 16-29 éves büszke” - közölte.
A kutatást a Nézőpont Intézet készítette 2021 júniusában a Nemzeti Örökség Intézete megbízásából a 16-29 évesek körében.
A hosszú hétvégén nem változik jelentősen időjárásunk jellege: napos, gomolyfelhős idő várható 25 fok körüli csúcsértékekkel.
Záporokkal, zivatarokkal tarkított pünkösdi hétvége vár ránk a sok évi átlagnak abszolút megfelelő hőmérsékleti értékekkel.
Pénteken folytatódik a gomolyfelhős, napos idő, elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar.
A beruházást 215 millió forintból végezte el a MÁV.
Országszerte magas a pollenkoncentráció, erősödhetnek a szénanáthás tünetek.
Nem lesz sok változás az időjárásban, a gomolyfelhők mellett sok napsütésre számíthatunk.
Villámok fotózására alkalmas lesz az előttünk álló éjszaka, több helyen is lehetnek záporok, zivatarok.
Kedden még egy kicsivel melegebb lesz, majd este északnyugat felől hidegfront érkezik, amelynek hatására szerdára kissé visszaesik a hőmérséklet.
A letenyei autópályán lévő épületek elbontása április közepén kezdődött meg több terelési ütemben.
A folytatásban is átlag körül, vagy a felett alakulnak a maximumok.
A mostani hétvége és még a jövő hét első napjainak időjárása is nyugodt mederben zajlik.
Az év első négy hónapjában országosan 15 százalékkal, a Balatonnál 12 százalékkal nőtt a külföldi vendégéjszakák száma az előző év hasonló időszakához képest.
A hűvös, csapadékos időszak véget ért, a hétvégén meleg, napos időre számíthatunk; zápor, zivatar pedig csak kevés helyen alakulhat ki.
A Magyar Falu Program pályázatának köszönhetően sikerült felújítani és bővíteni a nagyrécsei vegyesboltot.
Vége a hűvös májusi időnek: a következő napokban már egyre melegebb, szárazabb léghullámok lesznek a meghatározók.