(Fotók: Gergely Szilárd)
A kitüntetettek elismerése a mindennapi szorgalom és nyugodt fejlődés ünnepe is, hangzott el a 27. Város Napja alkalmából - idén is rendhagyó keretek közt - megtartott ünnepi közgyűlésen. A rendezvényen elismeréseket is átadtak. Posztumusz díszpolgári címet kapott Tarnóczky Attila helytörténész és Soós Ernő, a nagykanizsai Víztechnológiai Kutatóközpont névadó mérnöke.
A Hevesi Sándor Művelődési Központban megtartott ünnepség résztvevőit – képviselőket, intézmények, hatóságok és közösségek vezetőit és tagjait – Balogh László köszöntötte.
A polgármester beszédének mottójául egy Albert Einsteintől származó idézetet választott, amelynek kapcsán elmondta: az elméleti fizikus, akit a modernitás emblematikus alakjának tartunk, nagyra tartotta az alázatot, s a hagyományra és az elődök tiszteletére, valamint egy örök nagy szabályalkotó hitre támaszkodott. „A relativitás mezsgyéjén ott lakozik a rendezőelv, melynek köszönhetően a harmónia létezik. A lelke mélyén értette és tudta, hogy a világot nem szolgáltathatjuk ki a relativitás egyedi zsarnokságának, a törvény nélküli és rendet tagadó eszme hóbortjának.
Mert Isten nem játszik dobókockával. Kell a törvény. A szabály. A különbözőben megjelenő közös elem hite, még ha nem is értjük annak bonyolult nagyságát. Kell a rend és a harmónia, még ha nem is látjuk annak végtelen teljességét. És kell az erkölcs, mely a lélek és akarat múltunkban eredő kútjából merít, még ha nem is érzékeljük mérhetetlen mélységét.
A jövő építésébe fogó vak véletlen, a hagyományt és rendet megtagadó progresszív eszme ezért soha nem tud felelősséget vállalni a tetteiért, és ezáltal nem lehet erkölcsös sem. Mert a csodához szükségeltetik a törvény, a rendhagyóhoz a rend, az ünnephez a szorgos mindennapok világa, a jövőhöz, annak megújításához pedig nélkülözhetetlen a múlt.”
A kitüntetettek elismerése a mindennapi szorgalom és nyugodt fejlődés ünnepe is, fűzte hozzá Balogh László, majd felelevenítette az elmúlt években megvalósult kanizsai fejlesztéseket.
– Azokról a mindennapokról beszélek, amelyek során megvalósul a belváros teljes rekonstrukciója, több mint 2 milliárd forint értékben; miközben gyermekeink és unokáink 700 millió forint értékben megújult bölcsődékben, óvodákban és iskolákban kezdhetik az újabb tanévet; szabadidejükben pedig az 500 millió forintból fejlesztett játszótereken, műfüves focipályákon mozoghatnak vagy a város legnagyobb játszóterén kapcsolódhatnak ki a Csónakázó-tónál, amely mára regionális, sőt országos turisztikai attrakció – sorolta. – De az is a mindennapok világához tartozik, amikor 17 milliárd forint értékben újulnak meg csatornák, vízvezetékek, társasházak, egészségügyi ellátók, parkolók és mintegy 30 közintézmény, köztük a város legszebb épületei, történelmi palotáink. Az utak, járdák állapota is javult, hiszen csaknem 4 milliárd forintot költöttünk az elmúlt években erre, köztük egy 2 milliárdos útfejlesztési program.
Hozzátette: Cseresnyés Péter országgyűlési képviselőnek köszönhetően 570 millió forintból végre megépül a 7-es főútvonal és a Petőfi utca kereszteződésében egy körforgalom, amely a balesetmentes közlekedés biztosítása mellett az új, 3 milliárdból fejlesztett ipari park megközelítésében is fontos szerepet játszik. S elindulhat annak a 4 sávos útnak a tervezése is, amely Nagykanizsát és Zalaegerszeget köti majd össze, ezzel olyan együttes gazdasági erő jöhet létre, amely fel tudja venni a versenyt más régiókkal, akár egy közös nagy beruházás elnyerése érdekében is.
Szimbolikus lesz a Kanizsa Aréna is, az a régi nagy álom, amely nemsokára beteljesül. Nemcsak a sportolóknak jelent ez nagy változást, hanem a kulturális értékével mindenkinek, ráadásul ezzel egy új városrész-központ születik. Ugyanilyen jövőt építő szimbólum a közös múltunkra, ipari hagyományainkra és szakmai tudásunkra építő körforgásos gazdaság megteremtése is, amellyel célunk, hogy Nagykanizsa a körforgásos gazdaság mintavárosává váljon, nemzetközi szintű felsőoktatási és tudományos háttérrel.
Az ünnepi közgyűlésen elismeréseket is átadtak, mintegy a hagyományos értékek mérceként történő felmutatásaként. A rendezvényen Nagykanizsa Város Vegyeskara, az Eraklin Táncklub Egyesület és a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola növendékei, valamint művésztanárai is közreműködtek.
A 2021-es Város Napja alkalmából megrendezett ünnepi közgyűlésen díjat adtak át:
Dr. Nagy Rozália osztályvezető főorvosnak, akinek a Kanizsai Dorottya Kórház Pszichiátriai Osztályán végzett kiváló szakmaiságú és kiemelkedő emberségű munkája elismeréseként közösségünk a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Címere kitüntető címet adományozta.
A közgyűlés a Nagykanizsai Rendőrkapitányságnak a hozzáértő, áldozatos és felelősségteljes munkájának elismeréséért a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Címere kitüntető címet adományozta.
A közgyűlés a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesületnek az idősek, a betegek, a fogyatékkal élők és a társadalom peremére szorultak támogatásának elismeréséért a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Címere kitüntető címet adományozta.
A közgyűlés id. Szányi Gábornak a sísport Nagykanizsán történő népszerűsítése, megszerettetése, a síoktatás városi meghonosítása érdekében végzett munkájáért Nagykanizsa Megyei Jogú Város Címere elismerést adományozta.
A közgyűlés Kámánné Szép Terézia intézményvezetőnek a kultúra területén végzett több évtizedes munkájának elismeréséért Nagykanizsa Megyei Jogú Város Címere kitüntető címet adományozta.
A közgyűlés „Az Év Vállalkozása” kitüntetést adományozott kis- és középvállalkozás kategóriában a P & S Pipes Kft-nek Nagykanizsa gazdaságát és lakosságát szolgáló kiemelkedő teljesítményéért.
A közgyűlés a Gejzír Kanizsa Kft-nek Nagykanizsa gazdaságát és lakosságát szolgáló kiemelkedő gazdasági teljesítményéért a 2021. évben kis- és középvállalkozás kategóriában „Az év Vállalkozása” kitüntetést adományozta.
A közgyűlés a Szabadics Építőipari Zrt-nek a kimagasló gazdasági teljesítménye elismeréseként 2021. évben nagyvállalkozás kategóriában „Az Év Vállalkozása” elismerést adományozta.
A közgyűlés Járási Ildikó iparművésznek Nagykanizsához kötődő kiemelkedő művészeti tevékenységéért a „Nagykanizsa Városért” kitüntető címet adományozta.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése Dr. Lipták József osztályvezető főorvosnak a Kanizsai Dorottya Kórház Urológiai Osztályán végezett kiváló szakmai munkája, embersége elismeréseként a „Nagykanizsa Városért” kitüntető címet adományozta.
A közgyűlés dr. Farsang Boglárka r. alezredesnek a lakosság és a rendőrség közötti párbeszéd magasszintű kialakításáért a „Nagykanizsa Városért” kitüntető címet adományozta.
A közgyűlés Jurik Gyuláné asztaliteniszezőnek a város asztalitenisz sportjáért végzett kiemelkedő munkájáért a „Nagykanizsa Városért” kitüntető címet adományozta.
A közgyűlés Dr. Nagy Mariettának a gyermekorvoslás területén végzett több évtizedes szakmai munkája elismeréséért a „Nagykanizsa Városért” kitüntető címet adományozta.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése Tarnóczky Attila helytörténésznek Nagykanizsa városért végzett kimagasló városvédő tevékenysége elismeréseként – posztumusz – a „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Díszpolgára” kitüntető címet adományozta. Az elismerést az elhunyt özvegye, Tarnóczkyné Tajti Zsuzsanna vette át.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése Soós Ernő vegyészmérnöknek, környezetvédelmi szakmérnöknek és fejlesztőmérnöknek, a nagykanizsai Víztechnológiai Kutatóközpont névadójának – posztumusz – a „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Díszpolgára” kitüntető címet adományozta. A díjat az elhunyt fiai, Soós Balázs és Soós Csaba vette át.
Az országos megmozdulás részeként május 14-én (kedd) 07:00 és 08:30 között várják a kerékpárosokat az Erzsébet téren.
Vitéz Szabadi Béla példa lehet a mai generáció előtt.
Radics Bálintot megdöbbentette az a fajta szélhámosság, amit az ÉVE megenged magának.
Május 15-én folytatódik a NagyON Kanizsa Polgári Est sorozata.
A vitézek leszármazottai találkoznak.
Az útszakasz felújítása közel 11,5 millió forintba kerül.
Teljes hosszában megújul a Napsugár utca burkolata.
Radics Bálint, a Széchenyi Programiroda vezető tanácsadója ismertette az aktuális EU-s pályázati felhívásokat a kanizsai kamara rendezvényén.
Lakossági fórumot tartottak Ligetvárosban.
Majális a Csótónál a NagyON Kanizsa jóvoltából.
A szervezők igyekeztek minden korosztályt megszólítani.
A kanizsai Fidesz összegyűjtötte azokat a meg nem valósult ígéreteket, melyeket az ÉVE többségi frakciója tett az elmúlt 4 évben.
Kétnapos program Kanizsa szívében.
Lezárások várják a közlekedőket a város napján.
Arra kérik a lakosságot, hogy a katonákban a béke őrzőit lássák.
Soha nem volt még ilyen koszos Nagykanizsa.