Kanizsa - 2023. augusztus 26., Szombat
#Nagykanizsa #Balogh László #Bizzer András #588 millió #kormányzati támogatás #fejlesztés

Utak, járdák, illetve intézmények felújítására költik el a támogatást

 Utak, járdák, illetve intézmények felújítására költik el a támogatást

Bizzer András alpolgármester (balról) és Balogh László polgármester (Fotó: Zalakocka)

A közel két éve húzódó 588 millió forintos kormányzati támogatás felhasználásáról tartott sajtótájékoztatót Balogh László polgármester és Bizzer András alpolgármester.

Mint azt Balogh László elmondta: az elmúlt pár év során a jelenlegi kormányzat több alkalommal is jelentős mértékben, összességében már közel 3 milliárd forinttal támogatta Nagykanizsát.

– Így volt ez két évvel ezelőtt is, amikor egy 588 millió forintos kormányzati fejlesztési támogatás érkezett a városba – mondta a polgármester. – Sajnos azonban ennek a kormányzati támogatásnak a felhasználása jelentős akadályokba ütközött, hiszen a közgyűlési többséggel rendelkező baloldali ÉVE-frakció folyamatosan hátráltatta a pénz mihamarabbi elköltését. Ami gyakorlatilag a támogatás felhasználását is veszélyeztette, hisz a támogatás felhasználásának határideje ez év végén lejár. Éppen ezért örömteli fejlemény az, hogy minden nehézség ellenére hamarosan számos új fejlesztés megvalósulása kezdődhet meg Nagykanizsán az 588 millió forintos támogatás felhasználásával. Mindezek alapján közlekedési fejlesztések, út- és járdafelújítások, csapadékvíz-elvezetés kiépítése, valamint intézményi felújítások valósulhatnak meg városunkban. Az összes most megvalósuló fejlesztés egy újabb lépcsőfoka és bizonyítéka annak, hogy mi, a kanizsai Fidesz-frakció, a kormányzattal együttműködve, sikeresen dolgozunk Nagykanizsa fejlődése érdekében.

Bizzer András alpolgármester azt is hozzátette: a számokból világosan látszik, hogy az egyedi kormányzati támogatások és az évente megjelenő plusz állami normatíva támogatások összege bőven meghaladja azokat a bevételkieséseket, amelyek bizonyos adóbevétel-átcsoportosítások és a szolidaritási adó mértékének változása miatt keletkeztek a város költségvetésében. Tehát a mérleg mindenképpen pozitív, a kormányzat nem elvonja a pénzeket Nagykanizsától, ahogy azt hamis módon hangoztatja a baloldali ÉVE-frakció, hanem pont ellenkezőleg, jelentős összegekkel támogatta és támogatja Nagykanizsa fejlődését.

Még érdekes lehet ...


2024. május 11., Szombat

Megemlékezés a nagykanizsai katonahősről

Vitéz Szabadi Béla példa lehet a mai generáció előtt.


2024. május 10., Péntek

Hazugságokkal hergel az ÉVE

Radics Bálintot megdöbbentette az a fajta szélhámosság, amit az ÉVE megenged magának.


2024. május 09., Csütörtök

Deutsch Tamás lesz a vendég Kanizsán

Május 15-én folytatódik a NagyON Kanizsa Polgári Est sorozata.


Emléktáblát avatnak Nagykanizsán

A vitézek leszármazottai találkoznak.


2024. május 03., Péntek

Indul a Sörgyár utca aszfaltozása

Az útszakasz felújítása közel 11,5 millió forintba kerül.


Eltűnnek végre a kátyúk

Teljes hosszában megújul a Napsugár utca burkolata.


2024. április 30., Kedd

Hitelprogram a hazai kkv-szektor tagjainak

Radics Bálint, a Széchenyi Programiroda vezető tanácsadója ismertette az aktuális EU-s pályázati felhívásokat a kanizsai kamara rendezvényén.


Párbeszéd, közös felelősségvállalás

Lakossági fórumot tartottak Ligetvárosban.


NagyON MÁJUS!

Majális a Csótónál a NagyON Kanizsa jóvoltából.


2024. április 28., Vasárnap

Városnapi kavalkád Nagykanizsán

A szervezők igyekeztek minden korosztályt megszólítani.


2024. április 27., Szombat

A Fidesz szembesítette ígéreteivel az ÉVE-frakciót

A kanizsai Fidesz összegyűjtötte azokat a meg nem valósult ígéreteket, melyeket az ÉVE többségi frakciója tett az elmúlt 4 évben.


Városnap Nagykanizsán

Kétnapos program Kanizsa szívében.


2024. április 25., Csütörtök

Felbolydul Nagykanizsa

Lezárások várják a közlekedőket a város napján.


Katonai eskü az Erzsébet téren

Arra kérik a lakosságot, hogy a katonákban a béke őrzőit lássák.


2024. április 23., Kedd

Az ÉVE lemondott a városáról?

Soha nem volt még ilyen koszos Nagykanizsa.


2024. április 22., Hétfő

Pár óra alatt összegyűjtötték az ajánlásokat

Balogh László: „nem állunk le, mert szeretnénk minden választópolgárral személyesen is találkozni”.


A bölcsődék napja

Balogh László polgármester szerint sokat kell gondozni a gyermeki lelket.

+