(A kép forrása: olympic.org)
Mérlegeli a japán kormány, hogy enyhébb feltételek mellett utazhassanak majd a szigetországba azok a sportolók, akik részt vesznek az olimpián, illetve a paralimpián. A grandiózus sporteseményeket a koronavírus-járvány miatt halasztották 2021-re.
Japán egy olyan eljárásrendszer kidolgozását tervezi, amely a sportolók és a stábtagok beutazását segítené, írja külföldi forrásokra hivatkozva az MTI. Az ötkarikás játékokat a tervek szerint 2021. július 23. és augusztus 8. között megtartják, a paralimpia pedig augusztus 24-én kezdődne, és szeptember 5-én érne véget.
Az olimpiára több mint 200 országból mintegy 11 ezer sportoló érkezhet a japán fővárosba, ám a szigetországban február óta rendkívül szigorúak a beutazás feltételei a koronavírus-járvány elleni védekezés miatt.
Jelenleg 129 ország vagy terület „tiltólistás”, ugyanakkor üzleti megfontolásból néhány közeli ország előtt már megnyíltak a japán határok.
Helyi sajtóértesülések szerint a japán kormány, a tokiói városvezetés és a szervezőbizottság képviselői legközelebb szeptemberben egyeztetnek a témában. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) még júniusban úgy határozott, hogy a sporteseményt „egyszerűsítve” rendezik meg a világjárvány elleni védekezés okán, de a pénzügyi stabilitás megőrzése sem utolsó szempont a jelenlegi, gazdaságilag nehéz időszakban.
Generációk küzdöttek a fekete-fehér bábukkal.
Aranyérem és ötödik helyezés a világversenyről.
Világversenyen irányít a kanizsai edző.
A dobogós helyezésekért a Péterfy és a Kőrösi-iskola diákjai is megküzdöttek.
A kötöttfogásúak mezőnyében bizonyítottak
Izgalmas és jó hangulatú pingpong versenyt rendeztek Tófejen.
18 jelentkező mérte össze tudását.
Az ország egyik legnépszerűbb szabadidős vízisporteseményét július 12-én rendezik meg.
A Debrecen nem érkezett meg, egy győzelem jutott a kanizsaiaknak.
A Bonyhád együttesét győzték le a kanizsaiak.
8. danos lett a nagykanizsai karatemester.
A Sakk Diákolimpia egyéni amatőr vármegyei döntőjében összesen közel harmincan indultak.
Január 4-én rendezik meg a XI. Kustán és Társai Nemzetközi Öregfiúk Kispályás Teremlabdarúgó Tornát a Tungsram-csarnokban.